2018. november 18., vasárnap

A lovak üzenete 1. rész


A Vinyasa Flow Egyesület szervezésében kerültem a Cavallo lovastanyára Kovalik Natihoz az érzelmek tudatosítása workshopra. Ezen a kiscsoportos, lóval asszisztált tréningen (Natív módszer), a testérzeteink megfigyelését, a kialakult érzelmek (és nem gondolatok!) tudatosítását és minősítés nélküli megélését, elfogadását valamint ki- és elmenekülés-mentes átélést gyakorolhattuk különféle lovas feladat közben.

Csodás, szelíd, dimbes-dombos vidéken, hatalmas területen terjed ki a lovastanya. S bár a természet már elengedte őszi pompáját, de így lecsupaszodva, pőrén is érezhető volt, hogy milyen békés, a szó minden értelmében tiszta és szép a táj.
Fotó: Südi Istvánné Pató Zsuzsa

Hatalmas domboldalnyi karámba léptünk be, ahol a lovak számára óriási tér volt, futkározni, vágtázni, legelészni, más lovakkal barátkozni.
Mintha börtönéből szabadult volna városi lelkem! Körülölelt a határtalan szabadság. A végtelen természet, ember alkotta, tájidegen épület-nélküliség és körülöttem a szabadság, az érzékenység és erő négy lábon járó szimbólumai: a Lovak. Szabadon.
Ahogy haladtunk beljebb a karám belsejébe természetes állapotukban figyelhettük meg a napfényben békésen sütkérező, füvet eszegető lovakat. Bár úgy tűnt, hogy ügyet sem vetnek ránk, de mégis különös, de érezhető módon tudtam, hogy érzékelik a jelenlétünket. De ügyet sem vetve ránk, tették a dolgukat, talán kicsit fennhéjázva is, hogy ’mi bizony már láttunk ilyen pesti, színes népeket, mint ti’ :).
Fotó: Cavallo

Haladtunk tovább egyre beljebb és egy fiatal kis (nagy) fekete, kivételt tett és kedvesen hozzánk lépett. A gyermek kíváncsi örömteli gesztusaival szaglászott, ismerkedett, kémlelt, üdvözölt bennünket. Olyan érzés volt, mint amikor egy kicsi gyerek először, magától fonja a karját nyakad köré, és nem szükségből, vagy hiányból, hanem szeretetből megölel. Szívmelengető volt.

Haladtunk tovább Furfanghoz, hogy kapcsolatba kerüljünk. Nemcsak mi vele, hanem mi együtt. Kölcsönösen. 
Először csak néztük ahogy ritmusosan tépkedi a még megmaradt főcsomókat. Szép volt és fenséges. Erősen és szisztematikusan rágott megállás nélkül. De a szeme sarkából már figyelt. Majd felemelte a fejét, mintegy kémlelve az eseményeket, meg hogy mit akarunk. De úgy látta semmit :). Zavartalanul tovább evett. Saját eszközeinkkel jeleztük, hogy szeretnénk rátenni a fejtartó szíjat. De ez nem az ő nyelve volt. :) Még néhányszor felemelte a fejét, de mi esetlenek és ügyetlenek voltunk. Élveztem, hogy figyelem a folyamatot, jelen vagyok és kivételesen nem szeretném feltétlenül és hatékonyan megoldani a feladatot. Végül a következő fej emelésnél, nyúltam a szíjért és közösen a ló fejére tettük. Nati segített a füle mögé igazítani. 
Megdicsértük és megszeretgettük, majd jött a következő feladat: Vezessük át a lovakat a tanya másik oldalára, a gyakorló karámba. Nem volt triviális ez sem. A 450-500 kg-os állat egy pici, óvatoskodó, körülményes, ’ezt így kell?’ típusú bizonytalan utasításra nem indul meg. Csak oldalról lehetett kimozgatni a lecövekelt állapotból.  A gyakoroló karámban számos érdekes feladat következett, valamelyik nagyon könnyen és természetesen ment, de valamelyik nagyon nehezen jött össze.

Nati személyre szabottan segített mindenkinek, kinek-kinek a saját elakadásában és volt lehetőségünk arra is, hogy kívülről megfigyeljük a többieket működés, gyakorlás közben. A lóval való munka kiváló tükör volt. 
Nati sokat segített abban is, hogy adott szituációban lefordítsa a ló gesztusait, érzéseit, non-verbális kommunikációját számunkra. Megértettük, hogy melyik ló, mikor, mitől elégedett, együttműködő, ideges, érdektelen vagy mikor érzi magát fenyegetettségben.
Fotó: Marie Claire

A gyakorlás során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy csak tiszta, egyértelmű, világos szándékkal, tiszteletteljes és partneri hozzáállással lehet célt érni a lovakkal (is). Ha a szándék zavaros, ha túl sok a gondolat, ha túl sok az okoskodó mérlegelés, ha túl sok az erőből, akarásból cselekvés akkor a ló ellenáll és befeszül.

De ha nincs elég erő, ha bizonytalanság van, ha asszertív kommunikációval, udvarias hangon elmagyarázod (elracionalizálod), hogy mit szeretnél, vagy azon pörögsz, hogy szabad-e ezt neked csinálni, megfelelő-e, helyes-e, amit csinálsz és vajon mit gondolnak a többiek, mit gondol a ló, akkor egyszerűen nem történik semmi. Hiányzik az összpontosítás, hiányzik az eltökéltség, az elhatározás ereje (szankalpa shakti) és a ló nem érzi az irányítást. Az egész tehát végig olyan, mint egy érzékeny, érző libikóka játék, a túl sok és a túl kevés között. 


Az igazi feladat az, hogy megtaláld az erő és a határozottság valamint a tisztelet és a partnerség éppen megfelelő elegyét és arról, hogy ebből az attitűdből irányíts. És ezek a határok- akárcsak más, kétlábú lényeknél :) - eléggé eltérőek lehetnek karaktertől, feladattól, tértől, időtől függően. Azaz folyamatos figyelem, folyamatos kapcsolat szükséges. Mi más ez, ha nem egy magas fokú vezető képző?! Ahol vezetni tanulunk; irányítani a gondolatainkat és érzéseinket. Vezetni, de nem mást, hanem önmagunkat.


2018. október 18., csütörtök

KÖRben

"Minden, amit az Erő tesz, körben teszi."
(Lakota indián gondolat)

A kör a legősibb alapmotívumok egyike, összefüggésben hozható a teljességgel, 
folytonossággal, határtalansággal, végtelenséggel, az Egységgel.
A bolygók a makrokozmoszban keringenek, mikrokozmoszukban,
pedig az életErő energiaörvényeken, kerekeken (csakrák) keresztül  áramlik.
Körben állunk, körtáncot járunk, erőteret vonunk magunk köré, kerekasztal 
beszélgetéseket folytatunk, körkérdéseket teszünk fel, köröket futunk egy 
témában, körbejárjuk a problémát.

Gondoltál már a hétköznapi cselekvéseidben ilyen aspektusokból?


Kép forrás: agrarvilag

A hulló levelek hava

Az ősz a hulló levelek, a rezgő-zizegő levelek hava.
Megerősödik a szél, amely elfújja a nyarat, hűvösséget, átalakulást hoz az 
időjárásban és az érzéseinkben, mentális állapotunkban is. 
A kirobbanó, kiáradó nyár után a sárguló levelek az elengedés, 
az elmúlás, a szomorúság érzéseinek adjákt át a helyet.
Az ajurvéda (Az Élet tudománya) szerint ebben az időszakban megerősödik 
a vata minőség, amely száraz, hűvös, változékony, mozgásban lévő és 
mozgásba hozó, szélsebesen cikázó.
Ez a változás megterheli, megviseli az idegrendszert. Az erre érzékenyek
talán érzik is, hogy az őszi szél kicsit ingerlékennyé, "zizi"-vé teszi őket.
A flipp-flopp-ot felvárja a zárt cipó, előkerülnek a meleg ruhák és újra
jól esnek a forró, mézes italok. Ebben az időszakban jönnek,
támadnak a bacilusok, vírusok is.

A sok-sok immunerősítő praktika mellett a tüdő megerősítése, a légzőizmok 
edzése is fontos. A belső szervek közül a tüdő az, amely majdhogynem 
direkt kapcsolatban van a külvilággal (csak az orr (csillós szőrei) szűrik,
melegítik, nedvesítik kicsit a levegőt, alkalmassá téve a tűdő számára, 
míg más pl. emésztő szervek, már egy megdolgozottabb, feldolgozottabb
formában kapják a külvilágból a táplálékot). Így a tüdő nagyon direkt módon 
ki van téve a külvilág ártó ingereinek (bacik, virusok), azaz komoly szerepet 
kap a szervezet védelmi vonalában.
Érdemes tehát légzőgyakorlatokkal megerősíteni az elsődleges légző 
izmokat (rekesz izom, bordadözi izom) és a légzési segédizmokat 
(mellizmok, széles hátizom, borda emelő-, fejbiccentő-, fűrész-, négyszöletű 
ágyékizom) is.

Erre az egyik legalkalmasabb bevezető gyakorlat a teljes jóga légzés.
A gyakorlatban a belégzéssel teljes légzési kapacitást mozgósítjuk 
és a kilégzéssel (majdhogynem) a teljes kapacitást kiengedjük. Lentről 
fölfelé megtöltjük a teljes tüdőt kezdve a has, majd a mellkas végül 
tüdőcsúcs területével, majd ugyanebben a sorrendben engedjük el a
levegőt a tüdő három szakaszából.
De nagyon jók a szabadban, friss, tiszta levegőn végzett intenzív
testgyakorlatok, kocogás, evezés vagy a közepes tempójú kirándulás.
A gyakorlottabbak idegerősítő-, stresszoldó- vagy váltott orrlyukú 
légzéssekkel is segíthetik az őszi időszak immunerősítését.


TAT TVAM ASI

"Természetesnek lenni a legnehezebb póz, amit az ember felvehet." Oscar Wild
A jóga gyakorlatainak széles eszköztárával mind azt segíti, hogy visszataláljuk saját önvalónkhoz, igaz természetünkhöz. A pszichológia nyelvén ez az önazonosság állapota, amikor nem hasad szét különféle szerepek sokaságára, hanem mindenkor, mindenben az, ami.
A jóga ezt egy pici mondatban úgy foglalja össze, hogy: TAT TVAM ASÍ. Én AZ vagyok.
És, hogy mi ez az AZ, annak mindenkinek magának kell utána járni....
"Természetesnek lenni a legnehezebb póz, amit az ember felvehet." Oscar Wild
A jóga gyakorlatainak széles eszköztárával mind azt segíti, hogy visszataláljuk saját önvalónkhoz, igaz természetünkhöz. A pszichológia nyelvén ez az önazonosság állapota, amikor nem hasad szét különféle szerepek sokaságára, hanem mindenkor, mindenben az, ami.
A jóga ezt egy pici mondatban úgy foglalja össze, hogy: TAT TVAM ASÍ. Én AZ vagyok.
És, hogy mi ez az AZ, annak mindenkinek magának kell utána járni....


Vishnu a tejóceánban

A hindu teremtésmitológia szerint Visnu az idők kezdete előtt, az időtlenségben a tejóceán felett lebegett az ezerfejű kígyó ágyán. Visnu a hindu szentháromságban (trimurti) a világot fenntartó, működtető erőt képviselni. Nevének jelentése átható, azaz aki mindent áthat, aki mindenbe behatol, aki mindenhol jelen van.
Ananta Sésa kígyó végtelenül és határtalanul kanyargott alatta és egyszerre volt puha és erős fekhely, éppen ideális Visnu számára.
Ő pusztán belégzésével képes univerzumokat teremteni, kilégzésével pedig elpusztítani. Így kicsit megint visszajutottunk a légzés erejéhez, amiről ebben a hónapban már olvashattatok:)
Köldökéből lótuszvirág növekszik, benne Brahmá ébredezik- a teremtő impulzus, elindítva ezzel a megnyilvánult világ kibontakozását.
Kezében fő szimbólumai: buzogány (tudás szimbóluma), kagylókürt (a kozmikus rezgés és teremtés szimbóluma), diszkosz (a tűz, a megtisztulás és pusztítás szimbóluma) és lótusz (a spiritualitás felemelkedés szimbóluma). Mellette örök társa Laksmi, a szerencse, szépség és ifjúság csodaszép istennője. Jó választás:)))
A képen látható másik hölgy Bhúdévi, az istenő Anya, Földanya, Szülő megnyilvánulása.
Minden istenségnek van járműve:)) azaz hátasállata, ami ezen a képen ugyan nem látható, de a jóga pózokból jól ismerhetitek. Ő nem más, mint a mitikus Garuda, akit félig ember, félig madár alakban ábrázolnak.


AUM mantra

A jógaórákat gyakorta kezdjük az AUM mantrával. A hindu szent szövegek, 
imádságok, himnuszok szintén ezzel az invokációval kezdődnek.
Ez nem véletlen, hiszen az AUM mantra az egyik legősibb rezgésminta, 
MAG-vibráció. A teremtés és a kiáradás FORRÁSA. Az univerzum hangja,
 amelynek rezgéséből a megnyilvánult világ anyaggá sűrűsödik. Az IGE, 
amely kezdetben vala. Azaz a "Legyen meg" ereje, mely kiárad és 
eloszlatja a sötétséget. Belőle megszületik a Fény.

A jógaóra elején segít abban, hogy elcsendesedjünk, magunk mögött 
hagyjuk a nap eseményeit, történéseit valamint érzelmi, gondolati 
lenyomatait. Segít abban, hogy a jelenbe kerüljük, segít összpontosítani 
és megnyitni a figyelmünket a belső megéléseink, tapasztalásaink felé.
Az A-U-M három hangból és a csendből áll. Minden hang és maga 
a csend is (!) egyenértékű, egyforma hosszúságú.
Az AUM a csendességből születik és ide tér vissza. Egy lágy, mély 
"A" hangból indul, amely a szájpadlás elején keletkezik, kiárad, 
megnyilvánul. Majd az "U"-val továbbgördül a szájpadláson, kiterjed
 és kiöblösödik a szájüregben. Végül a szájat zárva, a szájüreg hátsó részén 
az "M" finoman befelé vezet az elhalkulás felé.
A mantra hatása a csendben teljesedik ki. A szájüregben, keletkezett, 
a légutat átható rezgés szétárad az egész testre, minden apró sejtünkbe, 
majd áthat minden rétegünket és az egész lényünket.
Egy kis teremtéstörténet ez, egy világciklus a mikrokozmoszban. 
A nagy hármasság: teremtés- fenntartás -pusztulás. Három tudatállapot 
az emberben: ébrenlét- álom- álomtalan alvás (mélyalvás, nidra).

Fotó: Cseh Norbert

Minden EGY

Mióta az eszemet tudom mindig vonzódtam az erdőkhöz, hegyekhez, valamint 
a kis- és nagy vizekhez, folyó, hullámzó vagy akár álló formájukban. Kezdetben
tudat alatt, majd később teljesen tudatosan kerestem a kapcsolatot, 
a kapcsolódást a természettel. A Természet az, ami feltölt, ami segít rendezni 
a gondolataimat és amely minden szinten letisztít, megtisztít.
Élve ennek a meleg, hosszú ősznek a csodás ajándékával, amíg lehet
igyekszem a teendőim egy részét a szabadban végezni. Történt a minap,
hogy egészen felszerelkeztem: kemping szék, inni való, gyümölcs, 
nyári ruha (de meleg takaró is, ha…), olvasnivaló, toll, jegyzetfüzet és 
kint töltöttem szinte az egész napot.
Végezvén az aznapra tervezet „feladat-penzumommal”, 
a MEGELÉGEDETTSÉG (santosha) finom érzése kerített hatalmába. 
Ritka vendég Ő nálam. De most itt volt! Boldog voltam, hogy szépen
haladtam a dolgaimmal, boldog voltam attól, hogy azzal foglalatoskodhatom,
ami igazán érdekel, boldog voltam, mind attól, amit megértettem, 
ami összeállt, szintetizálódott bennem. Hagytam magam egészen 
átitatódni ezzel az érzéssel. Nem siettem.
Felnéztem a papírjaimból és a szemem elé tárult az engem körülvevő 
hatalmas fák különleges formáinak látványa. A lemenő nap sugarai 
áttündökölték az ezer színben pompázó leveleket.

Ekkor lágy szélfuvallat indult, megérintette, üdvözölte a fákat. A levelek
kedvesen mosolyogva rezegni kezdtek, mintha ők is kacagtak volna örömükben.
Mérhetetlen szépségben és harmóniában tündökölt minden körülöttem.
Éreztem, hogy csordultig telik a szívem szeretettel. Hogy a teremtés szépsége, 
intelligenciája, öröme kívül-belül átjár engem is. Bennem rezonál a 
Létezés-Tudatosság-Boldogság (Sat-Chit-Ananda) érzése és ez az 
életörömmel teli vibráció egyszerre, egy hullámhosszon rezeg körülöttem és 
bennem, elmosva énem határait, kitágítva lényem egy nagyobb egységbe,
a Létezésbe emelve.
Minden Egy. - idéztem fel magamban a sokat hallott, olvasott mondatot,
amikor az egészen lassú összepakolás után, a „K” hídon a belváros felé 
indultam ismét. És a túlparton a „forgalomba” visszatérve beszivárogtak 
a gondolat-buborékok, felbukkantak a hétköznapi feladatok ... ismét....