ERŐs légzés

Huha...ahogy elnézem jó régen írtam már erre a blogra, amelyet anno azért hoztam létre, hogy a jógaórákon tapasztalt benyomásaimról, élményeimről szubjektíven beszámoljak.

Nos, nem azért nem írtam, mert azóta elhanyagoltam a jógát, hanem épp ellenkezőleg. :) Gyakoroltam, tanultam, képződtem szüntelen.
Ennek az új bejegyzésnek is ez az apropója. Most ugyanis arra adtam a fejem, hogy az ajurvéda szemszögéből nyerjek betekintést a jógába a MÁS (mysore ajurvédikus stílus) jóga által.

A MÁS jóga néhány szempontból más, mint amit eddig tanultam és tapasztaltam. Így lesz némi kihívás abban, hogy elemezzek és szintetizáljak, de úgy vélem és azt remélem, hogy mindez mélyebb, megalapozottabb tudáshoz vezet majd az által, hogy az okokat, miérteket, elveket egyre inkább, több szempontból is megértem és megismerem. Mindenesetre arra a kérdésre, hogy "én mit hozok ebbe a csoportba",  ma azt válaszolnám: az éberségemet.:)

A MÁS jógában egy kötött ászánasorral gyakorlunk, amely kezdőknek, közép-haladó gyakorlóknak ajánlott. Aprócska tapasztalatom van a fix soros gyakorlás világában (amelynek az előnyeit maximálisan elismerem és elfogadom), hiszen szeretem a változatosságot a jógában (is) és leginkább az ászanasorok összeállításának művészete, szépsége, kreativitása nyűgöz le. Szóval kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy hogyan fog hatni rám és hogyan élem meg a "kötöttséget".:)

Ami nagyon más még a MÁS-ban ahhoz képest, amit tanultam, tapasztaltam az az erős légzésfókusz.

A jógában az ászánák felvételének, a póz kitartásának és a póz oldásának is megvan a légzésrendje. A mozgás és a légzés összehangolt, amelyet a légzés irányít. Ez ad tempót a gyakorlásnak.
Én azt tapasztaltam, hogy ha sikerül a légzés és a mozgás egységét megtalálni és megőrizni a gyakorlás során, akkor a legegyszerűbb (de tényleg, akár a banálisnak tűnő) gyakorlatsorok is képesek pihentetni, kikapcsoplni a hétköznapi gondokból, gondolatokból valamint energiával felölteni. Azaz, ha a belső ritmusodra, rendedre, rendszeredre rátalálsz és ráhangolódsz (és ez nemcsak a matracon történő gyakorlásra igaz!) vagyis a saját, igazi ritmusod szerint élsz és cselekszel, akkor nagyobb harmóniára, kiegyensúlyozottságra, és energiára teszel szert.

A légzésünk egy összekötő kapocs a test és lényünk finomabb burkai között. Mind a fizikai állapotunk, mind a lelkiállapotunk megnyilvánul a légzésünk minőségében.
Erről két nagyon direkt példa is eszembe jutott: egy érzelmi /leki és egy fizikai is.  Az egyik gyermekkoromhoz kötődik. Vidéken nőttem fel, ahol a házörző kutya sok-sok kertesház állandó eposzi jelzője volt. Az ebek akkoriban szabadon szaladáltak a kertben. A kerítésen belül persze senkit nem engedtek, de cserébe jól megugatták az arra járó gyalogosokat. Nappal számított az ember az ilyemsire, hiszen látta a ház megőrzésére elszánt négylábúkat, de éjjel más volt a helyzet. A foghíjas utcai világításban sohasem tudhattad, hogy mi vár rád egy-egy kerítés mellett. Persze mindig éber voltam, de egyszer-egyszer előfordult, hogy belemerültem a gondolataimba, néhány kutyanélküli ház előtt elhaladva. A vidéki csend.:)

Persze amikor így elkalandoztam a belső gondolataimban, akkor jött a feketeleves. A legalattomosabb módon, kivárva azt a pillanatot, amikor a legközelebb érek -a sötét, meghitt csendben- bődületes hangon felüvölött az ugatás pár centiméterre tőlem. Mondanom sem kell a lélegzetem is elállt (spontán kumbhaka:), majd amikor tudatosodott bennem, hogy élek, akkor éreztem, hogy  a szívem majd kiugrik a helyéről és szerintem tökéletes paradox légzést (ebben az esetben heves, korlátozott mellkasi légzést) valósítottam meg.:)

Ez tehát a félelem illetve a stresszhatásra egy példa, mely igen egyértelműen megnyilvánul a légzésben is (természetesen más stesszhelyzet is létrehozza a légzésben a lenyomatát pl.: rossz jegyet kaptam a suliban vagy felbosszantott a főnököm stb.:).

Nézzünk egy példát a test nem megfelelő állapotára is. Erről Édesapám jut eszembe, aki egy nagyon életvidám ember, szereti az életet és vele együtt a finom ízeket. Szóval van némi "sörizom" és "úszógumi". Mozogni szokott ugyan, van benne erő, de az egész izomzata végtelenül kötött és merev. Azt vettem észre, hogy az utóbbi időben egyre kevesebb fűzős cipője van. Valahogy megszaporodtak a belebújósak, amit minél egyszerűbben fel lehet venni. Egy színház vagy egy jótékonysági est persze feszesebb öltözéket kíván. Ilyenkor küszküdés, hangos szuszogás, erőlködés és fújtatás következik (egy különleges basztrikalégzés:), amelyben teljesen leizzad és elfárad. Pedig minössze egy cipőfelvételről van szó.
Belegondoltam, hogy vajon mennyi erőt és energiát igényelhet a saját testét mozgatni, amikor az egyszerű, hétköznapi mozdulatok is kihívást jelentenek. De a lényeg, hogy a légzés itt is megváltozott. A módosult légzés jelezte, hogy a test állapota változott.

A jógában ezért a légzésfigyelés és a légzéstudatosság nagyon fontos, hiszen ennek segítségével visszajelzést kaphatunk belső állapotunkról, de a légzés szabályozásával hathatunk is a finomabb, belső szintekre is.

A légzéstudatosság természetesen ez hosszú folyamat, amely a helytelen légzésminták átkódolásával indul (akinél van ilyen pl. paradox légés, inverz légzés), majd a rekeszizom megerősítésének segítségével, a rekeszlégzés elsajátításával folytatódik. Ehhez kezdetben olyan testhelyzetet veszünk fel, amely automatikusan létrehozza a rekeszizomlégzést (pl. makarasana), majd ezt az állapotot kiterjesztjük  ülő helyzetre (ahol tudatosan és akaratlagosan létre kell hozni a rekeszizomlégzést) és végül a legnehezebb, hogy az ászanagyakorlásban is törekszünk létrehozni és megtartani a rekeszlégzést (vagy ujjayi légzést). Ez kezdetben sokak számára igen nehéz, hiszen a test küzd, hogy létrehozza a megfelelő formát és időnként a saját belső ellenállások erősebbnek bizonyulnak. Ezért a kezdeti hörgés, szuszogás és fújtatás helyett (amely létre tud jönni egy-egy,  ki-ki számára nehéz ászánában) a légzés mélyítését, finomítását javasolták oktatóim, majd szép sorjában a rekeszizomlégzés létrehozását és finom, tudatos, erőlködésmentes áramoltatását.

A MÁS jóga azonban a gyakorlásban az intenzív, hangos ujjayi légzés részesíti előnyben a kezdetektől (más modern és dinamikus stílusokhoz hasonlóan). Én magam keveset gyakoroltam még így, nagyon kíváncsi vagyok, hogy ez milyen tapasztalást hoz. Részben tartok a dologtól, részben pedig hajt a kíváncsiság:)).

Amit eddig tapasztaltam, hogy az ujjayi légzés nagyon felmelegíti a testet, amit már a bemelegítő légzésnél nagyon intenzíven érzek. Sokkal hamarabb "üzemi hőmérsékletre áll" a testem, mintha hamarabb felkészülne az ászának gyakorlására amikor így gyakorlok. Azt is tapasztaltam, hogy az ujjayi segít abban, hogy a belső figyelmem fókuszát a testem középpontjában tartsam, amely erővel és kitartással vértez fel.

Azt tapasztaltam még, hogy a hangrés szűkítésével tudom nyújtani a ki- és belégzésem hosszát, amely így minden mozdulatában tudatosabb, lassabb, kontroláltabb gyakorlást eredményez. Mélyebb "kívül", a pózban, az izmaiban (azaz mélyebbre tudok menni egy-egy ászánában) és mélyebb "belül", a belső figyelemben, koncentráltságban is. Azáltal, hogy hallom a légzésem hangját áramolni, ez segít abban, hogy észrevegyem az esetleges szakadásokat, kihagyásokat a légzésben, továbbá abban is, hogy a figyelmem ne kalandozzon el, hanem végig a jelenben, a gyakorlásban maradjon. Érdekes, hogy maga a légzés hangja is, mint egy rezgés vagy egy mantra befelé visz.

Érzem azonban azt is, hogy ez egy nagyon erős, intenzív légzés, amelyet egyáltatlán nem könnyű a gyakorlás során vagy egy-egy nehezebb ászánában megtartani. Időnként úgy érzem, hogy ez egy erős, agresszív légzés, amelyben a kilégzést és a belégzést is aktívnak érzem. Úgy érzem erőssen, feszesen kell tartani az alhasi és a bordaközi izomokat, hogy a légzést a rekeszizom környékén azaz a has felső és a mellkas alsó részére koncentráljam. Nem vagyok még tisztában, hogy itt mi az erő optimális mértéke. Úgy vélem, hogy ez egy aktív, de nem lehet erőlködős állapot. Tartsam erősen vagy magától kellene, hogy létre jöjjön?
Hasonlóan érzem a hangrés szűkítését is, amelyről azt gondolom, hogy nem a hangosságára, hangerejére kellene a fókuszt tenni, mert ezt időnként erőltetettnek érzem. Nem lehet, hogy a torokhangnak inkább finomnak kellene lennie?

Azért is ébredtek ezek a kérdések bennem, mert a jógában a fokozatosság elve, hogy nem szabad erőltetni, siettetni a folyamatokat, fokozottan érvényes a légzés szabályozására. A légzés intenzívebb és direktebb módon hat az energiarendszerre, mint az ászánagyakorlás, ezért még nagyobb óvatosságot igényel. Az erőlködés nem lehet út, miközben van egy erős ritmus, egy intenzív ujjayi légzéselvárás és egy nehéz pranayamagyakorlás a MÁS jógában.

Tisztában vagyok azzal, hogy mindez persze egy folyamat része, amelynek most az elején vagyunk, de célom és vágyam, hogy ami most kérdés bennem,  azt megértsem, megérezzem és megtapasztaljam. Szűrjem át magamon a tanultakat és a megélés, az átélés kovácsolja bennem egységgé a kétségeket.