2019. január 30., szerda

Homokszem



"Egy homokszemben lásd meg a világot,
egy vadvirágban a fénylő eget,
egy órában az örökkévalóságot,
s tartsd a tenyeredben a végtelent!" 
Vinyasa FLOWer on Cote'd Azur

Wiliam Blake verse egyetemi éveim egyik nagy kedvence, amely ma reggel felbukkant a könyvből, amit nap indító inspirációként olvasok.
Ennyi év elteltével jó újra átélni és belülről is hallani az ismerős sorokat.
Pláne úgy, hogy közben sokat foglalatoskodtam a jógán belül a flow élmény keresésével, tanulmányozásával, tapasztalásával. Az áramlás élmény átélésének fényében még inkább értelmet nyert, hogy miért is fogott meg annyira, régtől fogva e pár sor.
Blake sorai a költészet nyelvén írják le azt, amit a modern, pozitív pszichológia flow-nak hív:
Elmerülés a pillanatban, mélyülés a jelenlétben, feloldódás az itt és most szentségében.

2019. január 24., csütörtök

Hegytartás a Tien San csúcsai között

Az adho mukha svanasana (lefelé néző kutya vagy más tradícióban a hegytartás) vinyasa flow jóga pihenő póza. Elsőre különösnek tűnhet, de néhány vinyasa flow gyakorlás után teljesen természetes lesz. Ez az alaphelyzet, kicsit olyan, mint a zéró pont, az origó. Innen indul ki és ide tér vissza minden sorozat, minden mozgás, minden ciklus. Itt pihenünk meg, itt szintetizáljuk a tapasztalásokat és itt gyűjtünk erőt a továbbhaladáshoz.
Fotó: Barton András, Kirgizisztán,Tash Rabat

A hegytartás a gyógytornászok, gerincterapeuták jolly-joker póza. Mindenkinek, minden mennyiségben javasolt , a gerinc szempontjából ez a nagy regeneráló, helyre állító póz. Itt ugyanis a gerinc semleges helyzetben van, miközben a gravitáció segítségével (is) nyújtózik. A fordított testhelyzet hatására ugyanis megnövekszik a csigolyák közötti tér, felfrissülnek a porckorongok, javul a keringés és az anyagcsere a teljes központi tengelyben.
A gerinc mentén nemcsak az idegek futnak, hanem a fő energetikai csatornáink is, amelyek életerővel látják el nemcsak a testet, hanem az egész lényünket. Így központi jelentőségű, hogy ezeken a csatornákon elakadás nélkül, tisztán, folyékonyan működjön az áramlás.
A jógában a gerincet a mikrokozmosz világtengelyének (axis mundi), az ember felemelkedésének és kibontakozásának központi csatornájának tartanak, amelyet a mitikus Méru-heggyel is párhuzamba állítanak. A függőleges dimenzió az anyagi létformából való felemelkedés, a szellemi világok felé törekvés szimbóluma.
A jógában ezért is kiemelt jelentőségű a gerinc egészsége annak fizikai, energetikai és mentális aspektusaival.