A lovak üzenete 2. rész

A változatos lovas önismereti feladatok között a legizgalmasabb az volt, hogy egy kiválasztott lovat szár nélkül, a testünkkel, a gesztusainkkal tereljünk egy előre meghatározott körcikkbe és tartsuk ott a légzésünkkel és a szándékunkkal. Mondanom sem kell, mindez első hallásra teljesen lehetetlennek tűnt. Már-már a képtelenség határát súrolta és én másban nem bízva, a Jóga-szútrák sziddhikre vonatkozó részét igyekeztem villámgyorsan felidézni. :) De ahogy Nati-t néztük, miközben a feladatot bemutatta,  olyan természetes és magától értetődő volt a gyakorlat. (Lehet, hogy a sziddhik is azok!? :) Teljesen meggyőzött, hogy ez a „jedi-trükk” mégiscsak lehetséges. :)

De most én következtem. Furfang lecövekelt a karám bejárata (azaz ez esetben a kijárata) előtt és mint a beton úgy megkötött. Nati, mint mindig most is segített, instruált a körkarámon kívülről. Óriásivá kellett válnom, hatalmassá duzzadnom testben és elmében egyaránt, azaz meggyőződésesen nagyobbá, mint a ló maga. :) De hát a tények makacs dolgok. :) Szóval ez az egész csak kisebb részben volt fizikai gyakorlat és cselekvéssor, nagyobb részben a figyelem és az elme trenírozása.

Mondanom sem kell az első néhány naggyá válásomra a paci teljes közönnyel reagált. Még a mulatságosság határát sem értem el a produkciómmal. :) Aztán picit megmozdult, de csak a pár lépéssel odébb lévő bogyós növényig jutott és újra rendíthetetlenül megállapodott majszolva a finomságot.

Nem volt mese a növekedési, naggyá válás érzését türelemmel és fegyelemmel teli, de erősebb, terelő hangjelzésekkel járó mozdulatokkal nyomatékosítottam. Ez már jobban működött. Ha sikerült a statikusságból kimozdítani Furfangot, akkor a terelés, az irányba helyezés már könnyebben ment. És megint: a kölcsönös tisztelet, a nem ártás, a tiszta szándék, az egyértelmű irányítás elvei működtek. A ló (Nati tolmácsolásában) tudtomra adta mikor kell több erő, több energia. A Négylábú Elegancia végül a megfelelő körcikkbe lépkedett büszkén maga mögött hagyva a ’legyen már vége feladatnak’ (karámkijárat) érzést és az ennivaló nyilvánvaló vonzását. A körcikkben lépkedve figyelt. Hallelúja!

De még most jött a neheze! Ott is kellett tartanom őt! Elébe kellett állni a fél tonnás erős, izmos lépkedő tömeg útjának és egyszerűen nem hagyni tovább menni. Határozottan megálltam előtte és a tőle megismert módon lecövekeltem. Kitártam a karjaimat, ami egyszerre volt demarkációs határvonal, de az önmegadás, az önátadás póza is, mint az akció filmekben, amikor a főhősre fegyvert fognak.

És a ló jött. És jött és jött…Lehunytam a szemem. És tudtam, hogy én innen nem mozdulok. Lesz, ami lesz. Kérlelhetetlenül és kétség nélkül álltam. Vártam. Éreztem, hogy a ló a személyes terembe lép. Majd az arcomon éreztem a meleg leheletét, a feje átnyúlt a vállam felett, végül a mellkasunk (azaz az ő szügye) finoman találkozott. Ekkor megállt. Nagyon megható volt érezni, hogy egy ilyen hatalmas állat, milyen szelíden, finoman közelít és puhán áll meg, ahogy a lényünk közepe összeér.

Néhány másodpercig tartott a jelenség és Nati szólt, hogy most kezdjek el lassan hátra lépkedni és hosszú kilégzésekkel, szemkontaktust tartva, a szándékom erejével tartsam ott a lovat egy helyben.

Minden más megszűnt, minden kiürült, csak ez a pillanat létezett. Elindultam hátra Furfang óriási szemébe nézve, mintha semmi másból nem állt volna a világ csak ebből a két szempárból.

Lépkedtem hátra. A ló maradt. Hosszan lélegeztem. Lépkedtem. Szemkontaktusban. Gondolattalanul a tér és idő nélküli vákuumban. Lépkedtem hátra. A ló maradt. Már egészen eltávolodtam, de szemeink láthatatlan karámjában a ló mozdulatlanul állt. Hihetetlen volt. Egy csoda.

Teljes jelenlét, tiszta pillanat, őszinte kapcsolódás. Ez a lóval való együttműködés esszenciája számomra.

A lovak üzenete 1. rész

A Vinyasa Flow Egyesület szervezésében kerültem a Cavallo lovastanyára Kovalik Natihoz az érzelmek tudatosítása workshopra. Ezen a kiscsoportos, lóval asszisztált tréningen (Natív módszer), a testérzeteink megfigyelését, a kialakult érzelmek (és nem gondolatok!) tudatosítását és minősítés nélküli megélését, elfogadását valamint ki- és elmenekülés-mentes átélést gyakorolhattuk különféle lovas feladat közben.

Csodás, szelíd, dimbes-dombos vidéken, hatalmas területen terjed ki a lovastanya. S bár a természet már elengedte őszi pompáját, de így lecsupaszodva, pőrén is érezhető volt, hogy milyen békés, a szó minden értelmében tiszta és szép a táj.

Fotó: Südi Istvánné Pató Zsuzsa

Hatalmas domboldalnyi karámba léptünk be, ahol a lovak számára óriási tér volt, futkározni, vágtázni, legelészni, más lovakkal barátkozni.

Mintha börtönéből szabadult volna városi lelkem! Körülölelt a határtalan szabadság. A végtelen természet, ember alkotta, tájidegen épület-nélküliség és körülöttem a szabadság, az érzékenység és erő négy lábon járó szimbólumai: a Lovak. Szabadon.

Ahogy haladtunk beljebb a karám belsejébe természetes állapotukban figyelhettük meg a napfényben békésen sütkérező, füvet eszegető lovakat. Bár úgy tűnt, hogy ügyet sem vetnek ránk, de mégis különös, de érezhető módon tudtam, hogy érzékelik a jelenlétünket. De ügyet sem vetve ránk, tették a dolgukat, talán kicsit fennhéjázva is, hogy ’mi bizony már láttunk ilyen pesti, színes népeket, mint ti’ :).

Fotó: Cavallo

Haladtunk tovább egyre beljebb és egy fiatal kis (nagy) fekete, kivételt tett és kedvesen hozzánk lépett. A gyermek kíváncsi örömteli gesztusaival szaglászott, ismerkedett, kémlelt, üdvözölt bennünket. Olyan érzés volt, mint amikor egy kicsi gyerek először, magától fonja a karját nyakad köré, és nem szükségből, vagy hiányból, hanem szeretetből megölel. Szívmelengető volt.

Haladtunk tovább Furfanghoz, hogy kapcsolatba kerüljünk. Nemcsak mi vele, hanem mi együtt. Kölcsönösen. 

Először csak néztük ahogy ritmusosan tépkedi a még megmaradt főcsomókat. Szép volt és fenséges. Erősen és szisztematikusan rágott megállás nélkül. De a szeme sarkából már figyelt. Majd felemelte a fejét, mintegy kémlelve az eseményeket, meg hogy mit akarunk. De úgy látta semmit :). Zavartalanul tovább evett. Saját eszközeinkkel jeleztük, hogy szeretnénk rátenni a fejtartó szíjat. De ez nem az ő nyelve volt. :) Még néhányszor felemelte a fejét, de mi esetlenek és ügyetlenek voltunk. Élveztem, hogy figyelem a folyamatot, jelen vagyok és kivételesen nem szeretném feltétlenül és hatékonyan megoldani a feladatot. Végül a következő fej emelésnél, nyúltam a szíjért és közösen a ló fejére tettük. Nati segített a füle mögé igazítani. 

Megdicsértük és megszeretgettük, majd jött a következő feladat: Vezessük át a lovakat a tanya másik oldalára, a gyakorló karámba. Nem volt triviális ez sem. A 450-500 kg-os állat egy pici, óvatoskodó, körülményes, ’ezt így kell?’ típusú bizonytalan utasításra nem indul meg. Csak oldalról lehetett kimozgatni a lecövekelt állapotból.  A gyakoroló karámban számos érdekes feladat következett, valamelyik nagyon könnyen és természetesen ment, de valamelyik nagyon nehezen jött össze.

Nati személyre szabottan segített mindenkinek, kinek-kinek a saját elakadásában és volt lehetőségünk arra is, hogy kívülről megfigyeljük a többieket működés, gyakorlás közben. A lóval való munka kiváló tükör volt. 

Nati sokat segített abban is, hogy adott szituációban lefordítsa a ló gesztusait, érzéseit, non-verbális kommunikációját számunkra. Megértettük, hogy melyik ló, mikor, mitől elégedett, együttműködő, ideges, érdektelen vagy mikor érzi magát fenyegetettségben.

Fotó: Marie Claire

A gyakorlás során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy csak tiszta, egyértelmű, világos szándékkal, tiszteletteljes és partneri hozzáállással lehet célt érni a lovakkal (is). Ha a szándék zavaros, ha túl sok a gondolat, ha túl sok az okoskodó mérlegelés, ha túl sok az erőből, akarásból cselekvés akkor a ló ellenáll és befeszül.

De ha nincs elég erő, ha bizonytalanság van, ha asszertív kommunikációval, udvarias hangon elmagyarázod (elracionalizálod), hogy mit szeretnél, vagy azon pörögsz, hogy szabad-e ezt neked csinálni, megfelelő-e, helyes-e, amit csinálsz és vajon mit gondolnak a többiek, mit gondol a ló, akkor egyszerűen nem történik semmi. Hiányzik az összpontosítás, hiányzik az eltökéltség, az elhatározás ereje (szankalpa shakti) és a ló nem érzi az irányítást. Az egész tehát végig olyan, mint egy érzékeny, érző libikóka játék, a túl sok és a túl kevés között. 

Az igazi feladat az, hogy megtaláld az erő és a határozottság valamint a tisztelet és a partnerség éppen megfelelő elegyét és arról, hogy ebből az attitűdből irányíts. És ezek a határok- akárcsak más, kétlábú lényeknél :) - eléggé eltérőek lehetnek karaktertől, feladattól, tértől, időtől függően. Azaz folyamatos figyelem, folyamatos kapcsolat szükséges. Mi más ez, ha nem egy magas fokú vezető képző?! Ahol vezetni tanulunk; irányítani a gondolatainkat és érzéseinket. Vezetni, de nem mást, hanem önmagunkat.