Hétköznapi flow

Mindenki kész. Indulunk. Jó mélyet szippantok a nedves, csípős kora reggeli erdőszéle illatából. Lépés közben még egy kicsit igazgatom a ruházatom, mocorgok a hátizsákom alatt. Most már kényelmes. Minden egyes lépéssel távolabb kerülünk az autótól és minden egyes lépéssel közelebb az erdőhöz. Lassan elhagyjuk a műutat, letérünk a kék jelzésre és a csapás emelkedőbe fordul. Érzem életre kelnek az izmaim, a testemben ébred a hő, kezd belül izzani a tűz. Ritkulnak az udvarias, baráti beszélgetések, növekszik a pulzusszám, kezdődik a lélegzetvétel ideje. Csendesedik a szó, hangosabbá válnak a gondolatok belül, fél szemmel felfelé sandítok meddig tart még az emelkedő.

Még bennem kattog az elmúlt hét hajtása és millió feladata zakatol az elmémben. Néhány elejtett, jelentéktelennek tűnő mondat bukkan fel a fejemben, ismétlődik, mint egy régi, beakadt lemezjátszó szüntelen. Észreveszem, hogy mind-mind magammal hoztam őket, pedig itt semmi hasznukat nem veszem.

A lépéseim lassan automatikussá válnak, a pulzus új egyensúlyt talál. Vetkőzöm. 1 réteggel kevesebb. Most már érzem friss levegő érintését a bőrömön, érzem, ahogy hozzáér a hideg az orromhoz, érzem, ahogy beáramlik ez a jóság egészen a tüdőmig. Minden molekulájában friss, páradús, nedves avarillat. Újabb emelkedő. A testem kész, örömmel veszi a munkát. Vetkőzöm megint. Még egy felesleggel kevesebb.

Távolodunk, de én mégis közeledek. Észrevétlenül hagyom, hogy az erdő engem szippantson be végre. Most már látom, amit eddig még nem, a színpompás leveleket, a titokzatos mohákat, az örökkévaló sziklatömböket a tarka lepkék szárnyának elalvó pillogását. Kirándulunk.

Majd a talaj egyszerre igen hepe-hupássá változik, hol sűrű össze-visszaságban fonják be az utat a gyökerek, hol csúszós, sáros, mozgó, amorf sziklatömbök nehezítik a lépéseket, máskor meg görgős kavicsok teszik viccessé a dülöngélő embereket. De a legtöbbször, mindez egyszerre. Egy meredek lejtőn lefelé. Nincs megszokott séma. Nincs automatizmus. Minden lépés más. Minden lépés egy új helyzet és új megoldást vár. Állandó, dinamikus egyensúlyban kell lenni. Az előre megfontolt, erős elhatározás, a megtervezett lépéshez való ragaszkodás itt nem ad stabilitást. Sokszor a dolgok nem azok, aminek látszanak. A stabilnak tűnő mégis megmozdul, a száraznak látszó valahogy megcsúszik, de fordítva is igaz. Már felkészültél a megcsúszásra, de felbukkan egy kegyes, kis mohadarab és mégis megtart. Pillanatról pillanatra új körülmények vannak és a másodperc törtrésze alatt kell felülbírálni a korábban jónak tűnt lépéskombinációt. Figyelni kell. Mindig. Éberen.

Nem tudsz kívül maradni a helyzeten. Magába szippant teljesen. Működnek az ösztönök, amelyek óvatosságra, védekezésre segítenek. Bennünk munkálnak a vélt és valós félelmek, korábbi esés- és ütődés tapasztalatok. ”Csak lassan, csak megfontoltan! Csak tudatosan, csak kontrolláltan!”

De ekkor minden lépés döcögőssé válik, a térdek és a lábak a fékezéssel, csillapítással óriási terhelést kapnak, az idegrendszer minden apró kibillenést intenzíven korrigál. Az izmaid, az ízületeid jeleznek, a figyelmed erőlködik és az elméd lázad. ”Mikor lesz már ennek vége? Mit keresek én itt egyáltalán?!”:)

De ha egy picit megengeded magadnak a lendületet, ha hagyod, hogy a kibillenés erejét felhasználd a következő lépésben, ha a figyelmed egyszerre van jelen a külső tereptárgyakon és a belső egyensúlyodban, akkor a feszültségből könnyedség lesz. A görcsös erőlködésből, finom elegancia. Akkor minden más megszűnik, nincsenek zavaró gondolatok, nincs belefeszülés, csak optimális erőkifejtés; egyenletes, puha légzés; éber, de ellazult figyelem. Ekkor nem kényszer, hanem természetes a változás és a változtatás. Akkor lázadás nélkül tudod, hogy ez a lépés, az előrehaladás, a jógagyakorlás törvényszerűsége, nem egy erő, ami ellened hat. Akkor megszűnik benned a méltatlankodás, a másra, jobbra, kényelmesebbre való vágyakozás és csak élvezed az „akadályokat”, amelyek már nem nehézségek többé, hanem a kirándulás, a jóga, az élet természetes részei. Eggyé válsz az erdei úttal, a jógamatraccal élvezed a lépések és az ászának változatos ritmusát és legbelül mosolyogsz a szüntelen mozgásban. Tat Tvam Asi.

Miért?

  Hétköznapi mozgatóink, avagy tudatosság a rutin mögött

Ez az a kérdés, amit gyerekként, amikor tanuljuk e világ szabályait, ismerkedünk a földön érvényes „törvényekkel” milliószor felteszünk, de az idő és az életünk előrehaladásával egyre inkább elalszik bennünk.

Benne van ebben az is, hogy egyre több ismeretet sajátítunk el, megnő a tudás és a tapasztalás is bennünk és számos dolog egyértelművé és világossá válik. De nyilván összefüggésében van a szocializációnkkal is, amelyben megtanuljuk, hogy mikor mit lehet, mit illik megkérdezni, megkérdőjelezni. A kérdésfeltevései kedvünket és a kérdéseink tartalmát az is befolyásolja, hogy korábban egy-egy adott témában a szüleinktől, társainktól, tanárainktól milyen mélységű, milyen minőségű válaszokat kaptunk. És persze sorolhatnánk a tényezőket, amelyek befolyásolják a kérdéseinket, de tény, hogy idővel egy csomó tevékenységünkben, szemléletünkben, kialakul bennünk egyfajta rutin és beidegződés. És már nem kérdezzük meg magunktól, hogy miért, hanem csak leszegett fejjel haladunk a kijelölt ösvényen, abban a hitben, hogy tökéletesen ismerjük azt és sokszor fel sem pillantunk a megszokásból.

A rutinnak természetesen van helye az életben, hiszen a hétköznapi életünket egyszerűbbé és gyorsabbá teszi. Biztosan Te is sok időt töltesz az interneten vagy közösségi portálokon. Kétségtelen, hogy gyorsan lehet információt szerezni és hatékonyan kommunikálni. Vegyük azt az egyszerű példát, hogy ha minden egyes alkalommal, amikor készítesz egy fényképet és posztolsz, akkor eltöprengsz a mobiltelefon és az internet működési elvén, az összeköttetésen, a kapcsolódáson, majd az adott tevékenységed értelmén és szükségszerűségén, vagy azon, hogy hogyan hat majd ez a poszt, hogy valóban azt fejezi-e ki, amit megosztani szeretnél. Nos ez eléggé megnövelné az erre szánt időt, de mégsem mondom azt, hogy teljesen értelmetlen dolog lenne. Éppen az ilyen kérdések vezetnek új ötletekhez, a kreativitás megnyilvánulásához, de legalábbis a figyelem és az éberség fenntartásához.

Én ezért nagyon fontosnak tartom, hogy ha a jóga gyakorlás útjára lépsz (de bármilyen más tevékenységről is legyen szó), hogy a lehető legőszintébben kérdezd meg önmagától, hogy: MIÉRT?  Miért a jógát válaszod? Biztos, hogy annak a kevéske szabadidőnek, energiának, ami rendelkezésedre áll ez a legjobb letöltési módja számodra? Biztos, hogy ez az út, ez a módszer vezet oda, ahová menni szeretnél?

A válaszok egyénenként nagyon különbözőek lehetnek, de a legfontosabb, hogy azt a választ ad meg, ami a leginkább megérint, ami a leginkább felvillanyoz, amikor zsigerből érzed, hogy EZ AZ! EZ A CÉLOM! EZT SZERETNÉM ELÉRNI! IGEN, EZÉRT CSINÁLOM!

Légy magadhoz őszinte! Ne az egészség általános üzenetébe burkolózz, ha formás popsit szeretnél. Ne kényszerítsd bele magad a megvilágosodás keresésébe, ha a fájó hátadon szeretnél enyhíteni. Ne a mindent megváltó bölcsességet hajts, ha előbb szeretnél megerősödni az érzelmeid, félelmeid uralásában.

De találd meg azt a célt, ami akkor is kitartásra sarkall, amikor nehéz. Amikor elfáradtál, amikor elkedvetlenedtél. Mert csakis a számodra megfelelő cél, a megfelelő szándék éltet és ad erőt. A nem megfelelő pedig kialszik benned. És hibáztatod a módszert, az eszközt, arra hivatkozván, hogy „ez nekem nem jön be” vagy még inkább „na, ez sem jött be”, pedig lehet, hogy csak rosszul mérted fel önmagad.

A célok és a mozgatónk persze térben és időben is változnak, mint ahogy mi magunk is. Ezért érdemes időről-időre újra feltenni a kérdést: Miért? Vannak célok, amiket elértünk és tovább kell lépnünk, vannak célok, amik elavulnak bennünk és kiüresednek. És olyan is van, hogy az úton felismerjük, hogy valami előrébb kerül az életünkben, adódik egy részcél, vagy valami pillanatnyilag prioritást kell, hogy kapjon.

Ne hagyd ki, kialudjon a szemedből a kérdések keltette kíváncsiság és a válaszok keltette lelkesedés. Tudd, hogy mit, miért teszel. Értsd, éld az életed úgy, hogy szándékaid szem előtt tartod, mert akkor a motivációd szelét be tudod fogni a vitorládba, amely a céljaidhoz repít szélsebesen.