2011. február 8., kedd

Az utolsó AUM jogán...

Ezt a bejegyzést sajnos nem sikerült melegében, az óra után megírnom, amikor még nagyon tiszta volt az érzés és a felismerés, amelyet szeretnék megosztani ebben a részben. A téli magashegyi tanfolyamra való készülődés megkövetelte magának az időt és figyelmet.
 A felszerelés beszerzés, válogatás, kölcsönzés, pakolás, hátizsákba optimalizálás végül igen kiválóan sikerált!:-). Azt hiszem ebben benne volt az erő, amelyet  utolsó "ajándékul" kaptunk a pénteki órán. Cserébe viszont most kénytelen vagyok az emlékeimre támaszkodni, amely mint tudjuk...speciálisan szelektív...:-)


Az ajurvédikus csoport befejező órája a szintézisről és az inspirációról szólt. Persze a szokásosnál is hosszabbra nyúlt a foglalkozás, hogy minél több útravalót vihessünk magunkkal. Gabi  igazán lelkiismeretes volt, azaz több ennél: Úgy éreztem, hogy őszintén szívügyének tekintette azt, hogy átadjon egy kis magot arról, hogy legyünk tudatosak, keressük a belső hangunkat valamint, hogy ébresszük fel és figyeljünk az intuíciónkra. És persze, hogy mindebben, hogyan segít bennünket a jóga.

A jóga több, mint asana. A jóga az elme lecsendesítésének útja. Bármi lehet jó, bármely stílusirányzatnak van létjogosultsága, mindaddig, amíg ezt a szellemiséget viszi tovább. A jóga a 8 lépcsős ösvény, spirituális út, amely az egész életre hat.

Hangja kedves, de szavának ereje sziklaszilárd. Mondanivalója nem kijelentés vagy prédikáció, hanem "igazsága" mintha picurka megvilágosodás és felismerés csírákat ültetett volna el közvetlenül a nemesebbik, halhatatlan lelkünkben.
Minden elmélethez azonnal gyakorlatot és hasznos tudnivalót párosít. ("Ha éjjel álmatlan vagy nem tudsz megnyugodni, fordulj a jobb oldaladra, hogy a bal orrlyukad legyen felül. Így lassan folyamatosan a bal orrlyukunkra tevődik át az erősebb levegőbeáramlás, az lesz dominánsabb. A bal oldal a hold energiát ébreszti, amely segít a megnyugvásban.")
Az ajurvéda az élet tudománya.Valóban.:-)

Még másnap a "végtelen" úton is az elmúlt este rezgésében utaztam azt kívánva, hogy az érzés a lehető legmélyebben belém ivódjon.




2011. 01.28.
-gb-

1 megjegyzés:

  1. ADRIKA! Jó olvasgatni a soraidat.Szépen fogalmazol magadról ,érzéseidről.Ezzel nem kiirod magadból hanem még inkább tudatos és elmélyült lesz benned. Nagyon tetszett ahogy a testedről mint ,,megfogyatkozott hordozóról,, irtál.De legjobban a szeretet gömbről ahogy megformáltad és aput is beleképzelted Az utólsó jóga óra leirásából pedig nagyon sokat megtudtam hogy mit jelent neked a jóga .Ezt csak az érti igazán aki maga is müveli,Különösen amit az erőről irtál Nagyon fontos a belsö erö épitése ,miközben az elmét lecsendesitjük .Ezt atudást érdemes másokkal is megosztani de még inkább tanitani , remélem lesz majd rá alkalmad . és olyan laszel te is mint akitől tanultad , Nem csak beszélsz hanem ..élet igaszságot mondasz hitelesen. ÜDV :ANYA

    VálaszTörlés