Tavaly ősszel egy merész vállalkozásba kezdtem. Egy olyan workshop sorozat ötlete fogalmazódott meg bennem, ahol 7 különböző élethelyzetre, életeseményre nézünk rá egyrészt a testünkkel a vinyasa flow sorozatai segítségével, másrészt személyiségfejlesztő, önismereti feladatok, "játékok", helyzetgyakorlatok segítségével.
A célom az volt, hogy megmutassam, hogy a jóga és a mindennapi
élet nem két külön dolog, nem válnak el egymástól. Hogy a jóga tanításai nemcsak
szép, elméleti felvetések; gyakorlatai pedig nem, olyanok amelyek a távoli
jövőben, talán …egyszer…majd eredményt hoznak, hanem élőek, érvényesek és
elérhetőek ma is.
Azt szerettem volna érzékeltetni a lehető legkézzelfoghatóbb, zsigerekig hatoló módon, hogy a jóga egészen rövid távon is hat az életünkre és segít tisztábban
látni, érzékelni, felismeri, megismerni.
A tanfolyam egésze alatt integrált módon dolgoztunk azaz a
jóga teljes eszköztárát felsorakoztattuk, így a gyakorlás része volt az ászanák,
mantrák, légző- és energetikai gyakorlatok, koncentráció, relaxáció és jóga
nidra, kontemplatív-, és meditációs gyakorlatok valamint önmagunk- és a szent
szövegek tanulmányozása.
Alkalomról alkalomra egy kétpólusú folyamat hullámzott bennem. Egyrészt egy végtelenül szárnyaló, dús belső alkotói folyamat. Egy kitágult látásmód, egy összetett érzékelés, a szinkronicitás élménye azaz az összefüggések, összekapcsolódások egy különleges, korábban sohasem tapasztalt kibomlása. Amikor azt érzed, éled, hogy minden történés, esemény, minden forma, minden íz, minden szólam az te témádról mesél.
Amikor egy kiállítás képei megszólalnak benned, amikor a Zeneakadémia dallamai mozgássá rezegnek a sejtjeidben, amikor a szökkenő szarvasok tánca szekvenciává formálódik benned.
Ebben a folyamatban volt, persze olyan is, hogy elakadtam, megakadtam, belemerevedtem egy gondolatba. Ekkor nagyon sokat segített a Hárs-hegy emelkedőin és lejtőin tett hosszú, kontemplatív séta. Nagyon hálás vagyok az erdőnek, a napfénynek, a levegőnek, a madárcsicsergésnek, a kilátónak, hogy mindig segítettek felemelni, felül emelkedni és egyszerű és tiszta mederbe vezetni a fejem és a szívem.
Így a tanfolyam hónapról hónapra egy mini kísérleti műhelyé vált, egy élő laboratóriummá, ahol egyszerre tanultam és tanítottam én magam is, akárcsak a többi résztvevő. Tanultam új módszerekkel, új eszközökkel dolgozni és a többiek tanítottak arról, hogy mindez hogyan képeződött le, hogyan desztillálódott Bennük. Tanultam szimbólumokkal, rajzokkal, képekkel, hangokkal, emlékekkel, víziókkal, szabad mozgással csoportvezetőként bánni és támogatni, jelen lenni, hagyni rezdülni, kibontakozni mindezt a résztvevők belső világában.
Fontosnak tartottam, hogy én nem a tutit szeretném megmondani vagy az ősi tanítások ideája mögé bújva prédikálni, hanem tisztelve és tiszteletben tartva ki-ki életét, inkább egy látásmódot, egy másik szempontot felvetni, megmutatni, megtapasztaltatni, hogy aztán ki-ki beillessze a kirakó ezen darabkáját is az életébe, egyre többet látva a "Nagy Kép"-ből.
Így válhatott ez a workshop egy kölcsönös tiszteleten alapuló, őszinte alkímiai kohóvá.
Másrészt jelen volt az alkotói folyamat egy másik pólusa, az aggodalom és kétség hullámvölgye is. Jó néhány álmatlan éjszaka alatt pörögtek a fejemben a kudarc képei és a belső kritikus kérdései: Működni fog mindez? Vajon nagy butaság, amit kigondoltam? Hogy jövök én ehhez, hogy ilyesmit csináljak, hiszen én csak jógaoktató vagyok, nem vagyok sem felkent terapeuta, sem coach? Hogy fogják ezeket a gyakorlatokat - amiknek semmi köze a klasszikus jógához -fogadni? Mi lesz, ha túl sok lesz vagy túl sok leszek? Vagy éppen az ellenkezője elég jó lesz mindez, és én magam elég leszek?
Minden egyes alkalom tűzkeresztség volt számomra is. Úgy izgultam, mintha életem első jógaórája lenne. És bizonyos értelemben az is volt. Az első. Mind.
Minden egyes workshopba tudásom, tapasztalatom, eddig megértésem legjavát tettem bele, annak mélységével és sekélyességével, de mégis lelkem leplezetlen őszinteségével együtt. Bizalommal és félelemmel egyaránt átitatva.
Amikor azonban elkezdőzött az óra, belekerültem én is a folyamatba és én voltam, de nem én voltam többé. És minden alkalom megtörtént a CSODA. Hiszen ugyanezt kaptam Tőletek, résztvevőktől is viszont. Őszinte, igaz válaszokat. Hónapról hónapra mélyültünk az életünk áramlásában, miközben egyszerre ért be bennünk saját utunk és életünk próbatételéinek egy-egy kisebb katarzisa a tanfolyamon kívül is. Igen! Tényleg változott, mozdult kivétel nélkül Mindannyiunk élete.
Végtelenül hálás vagyok, hogy mindennek szemtanúja lehettem, hogy ez a "munkám" és egyre inkább kikristályosodik bennem, hogy itt van dolgom. Köszönöm Nektek, hogy velem voltatok és tiszta szívvel támogattatok, köszönöm a Sorsnak, az Égieknek, hogy ezt az életet élhetem.
