2014. január 21., kedd

Gyakorlati tanácsok kezdő tratakázóknak! Avagy egy pitta vallomásai a tratakáról

Ezzel a bejegyzéssel személyes tapasztalataim megosztásával és néhány gyakorlati jó tanáccsal szeretnék segíteni a kezdő koncentrálni vágyóknak.

Technikai feltételek:

  • Bizonyos leírások hangsúlyozzák a megfelelő gyertya szerepét az égési képességek, a láng és annak mozgása miatt. Vannak iskolák, akik szerint a teamécses nem lehet jó, csak a hosszúszárú, klasszikus gyertya, mert az szépen ég és nem ugrál a lángja.
  • Egyesek szemmagasságban, mások ez alatt, még mások mellmagasságra teszik az optimális magasságot, ahová a gyertyát helyezni kell. Logikusan megindokolva az általuk ajánlott magasság szükségszerűségét.
Személyes véleményem, hogy mindezek olyan technikai részletek, amelyek elviszik a figyelmünket a célról és szem elől tévesztik a lényeget. Persze fontos az optimális gyertyamagasság. Hiszen ha túl lent, vagy túl fent van a megfigyelés tárgya, akkor megtörik a nyak, amely megakadályozza, hogy a gerincben a megfelelő energiaáramlás létrejöjjön, arról nem is beszélve, hogy az esetleges fájdalom eltérít attól, hogy a gyakorlatra figyeljünk. Az is igaz, hogy ahogyan az ászának szemfókuszában (drishtik) van jelentősége annak, hogy felfelé lefelé vagy középre nézek, hiszen ebből kifolyólag más-más finomhatást könyvelhetek el. De kezdő szinten még sokkal –sokkal nagyobb összpontosítást követel az, hogy a fókuszt egyáltalán meg tudjam tartani azon, amin szeretném. És ez a gyakorlat lényege. Tehát a magasság megválasztásánál nem a centiméter, hanem a gerinc és vele a nyak egyenes helyzete legyen a fő szempont, amely kényelmes és fenntartható számunkra.
Abban is van igazság, hogy ha a gyertya lángja idegesítően ugrál, vagy mint egy stroboszkóp vibrál, az nem feltétlenül segíti az elmélyülést. Ezt nyilván észre kell vennünk és változtatni kell. De a”csak ez és semmi más nem jó” szemlélet számomra technokratává teszi a gyakorlást, miközben ezek eszközök, amelyek előre visznek, segítenek egy folyamatban, de nem a tökéletes technikai kivitelezés a végcél.
A fentieknél előbbvalónak tartom tehát azt, hogy megfelelően üljünk le. Egyenes gerinccel, stabil és kényelmes ülésben. Ez az alap. Ha kell használjunk széket a hátunk megtámasztására, vagy magasítást az üléshez. Ne a hátunk fájdalma vagy a lábunk zsibbadása nyerjen és vigyen el minden figyelmi energiát tőlünk. Kísérletezzünk, fészkelődjünk, kérjünk segítséget, ha kell a helyes tartás kivitelezéséhez, de találjuk meg a számunkra megfelelő meditációs pózt.

Mentális feltételek:

’A trataka tisztítja a szemet és erősíti a szem izmokat’ számol be a szakirodalom. És ez elvitathatatlan hiszen az által, hogy elhatározod, hogy nem hunyod be a szemed, szinte ösztönös reflexként ébred benned, hogy pislants. Ekkor jön a közdelem, az akaraterő és az irányítás hatalma: Azért is megcsinálom. Én vagyok az Úr(nő) a házban! J. Először csak pici tűszúrást érzel a szemedben. De ellenállsz. Aztán ez egyre erősödik, már a késszúrásnál, mit szúrásnál, hasogatásnál tartasz. Kész. Úgy érzed teljesen kiszárad a szemed. Ekkor a fájdalomtól megindulnak a könnyeid. Megváltás. (Tisztul a szem! Juhé!- gondolod). De a könny nem jelent igazi megoldást. Ugyan a szemed nem érzed már száraznak (és az orrod semJ), de a szemhéjadra ólomsúlyok nehezednek és mindenképpen be akarnak csukódni. Iszonyatos erővel küzdesz a pislantás ellen. Félig lezáródik a szemed, de te belül harcolsz és meggyőzöd magad arról, hogy nem hunytad le teljesen! A gyertyából hol kettőt, hol négyet, hol egyet sem látsz. Belül könyörögsz az idő urának, hogy ne feledkezzen el a másodpercekről sem, nehogy csak az órák és a napok múlására figyeljen. Végül eljön az idő, lehunyhatod a szemed. Eltelt a meghatározott 30 számolás. De már ez sem az igazi. Fáj és ég így is. Azon töprengsz, hogy most akkor inkább nyisd vagy ne nyisd ki.
Egy szó, mint száz én azt gondolom, hogy ez a trataka az, amiben a szemed tisztult, a szemizmok erősödtek, de a kísérlet koncentrációs értéke gyakorlatilag nem értékelhető.


Ezzel nem az erőfeszítés vagy az akaraterő szerepét akarom lebecsmérelni, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz, hogy haladjunk a céljaink felé a nehézségek és a kudarcok ellenére is. Másról van szól. Arra jöttem rá, hogy az elme az más féle „igát” (jógát) kíván. Tanulmányaimból mélyről felsejlett bennem egy régi lecke az ösztön, a reflex és a tudatosság témaköréből. A pislogás egy tipikus példa a reflexre. Valami belemegy a szemedbe, egy kis porszem vagy egy bogár, azonnal, reflexből reagálsz és lehunyod a szemed. Ez talán még asz ösztönnél is mélyebben kódolt bennünk, a tudatossági tartományon (legalábbis számunkra) eléggé kívül esik. Ha belegondolok abba, hogy az elme által kontrolálható hétköznapi dolgainkat sem vagyunk képesek uralni, az ösztöneinket meg még kevésbé, akkor a reflexek már a lehetetlen kategóriába kerülnek. És én mire tettem kísérletet ebben a gyakorlatban? Hogy a legelemibb reflexet uraljam? Persze mondanom sem kell így ebben a formában kudarcra ítéltettem. Azért még jó néhányszor kipróbáltam a dolgot, hogy hátha megszokja a szem, hátha átbillenek egy küszöbön és akkor jön a feloldozás. De nem ment. Beláttam, hogy az elmém nem kényszeríthető. Hogy erőszakkal, akaraterővel nem megyek semmire. Őt más fából faragták. Be kellett látom, hogy hiába az elhatározás, az akaraterő, amelyek a fő segítőim az életben, itt hiába valóak. Taktikát változtattam. A mentális fókuszt a „Ne pislogj”-ról, a „Figylej!”-re változtattam. Figyeltem a láng mozgását, figyeltem a színek változását, figyeltem a körvonalakat, az átmeneteket. Egyre inkább lenyűgözött, ahogy kiélesedtek a kontúrok, ahogy egyre több színt, egyre mélyebben láttam. A légzésem szépen, erőlködés nélkül lelassult. Teljesen természetesen egyre kevesebbet pislogtam. Majd észrevétlenül egyszer csak megállt az idő, megszűnt a tér és én nem pislogtam. Megszelídült az elmém.


Rájöttem, hogy pusztán szigorral csak ellenállást váltok ki belőle. Kell a fegyelem, mert szereti a könnyebb utat, de nem szabad elfeledkezni a lépcsőkről és a fokozatokról. Nagyon fontos a fokozatos, mentális felkészülés, hogy az befogadó állapotba hozzam az elmém, mert tapasztalatom szerint ez vezet a gyakorlat igazi célja felé.


Végezetül néhány praktikus tanács az egyes doshákhoz kapcsolódva (bár ne feledjük, mindháromból van mindannyiunkban J):

Vatának:
  • Lehet, hogy kezdetben az idegrendszer számára nehéz lesz ez a gyakorlat. Amikor kimenekülnél a gyakorlatból alkalmazd a saját személyes mantrádat vagy a SO-HAM mantrát. Zengesd magadban a be- és a kilégzés ütemét követve. A pánik érzése helyett „kapaszkodj” az elméddel a mantrába.
  • A gyakorlat segít majd lecsendesedni és megnyugodni. Segít a pihenésben és az esetleges alvászavarok elmulasztásában.

Kaphának:
  • Nagyon fontos, hogy találj magadnak motivációt, hogy miért szeretnéd elkezdeni és végezni a gyakorlatot és erre emlékeztesd magad újra és újra. Fontos hogy ez valóban ösztönző legyen, találd meg azt az érvet, ami belülről, mélyről szól hozzád!
  • A tűz elem ébresztése kifejezetten fontos a számodra.

Pittáknak:
  • A trataka tipikusan pita kiegyensúlyozó gyakorlat. A koncentrációs gyakorlat kihívása vonzó és izgalmas is lesz számodra, miközben segít lecsendesülni és befelé figyelni.
  • Fontos! Ismerd meg az elme természetét! Ne igázd le, hanem taníts az együttműködésre!


Most már csak egy dolog maradt hátra: „Gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj!”J

Játék a tűzzel

A taratka a jógában a satkarma azaz a hat (sat) tett, cselekedet (karma) egyike, amelyek a test belső megtisztítását célozzák. Ezek a gyakorlatok az orrjáratok, a bélrendszer, a gyomor méregtelenítése mellett az elmével, a beteg, megbetegítő, csapongó, szétforgácsoló gondolatokkal is foglalkoznak.
Ajurvédikus szempontból vizsgálva ez a gyakorlat (is) a három dósa egyensúlyának megteremtésére és kiegyenlítésére törekszik.
A trataka az egy pontra való összpontosítás gyakorlata. Ez az ’egy pont’ számos dolog lehet, de legelterjedtebb a gyertyalángfigyelés.

És vajon mért a gyertya?

Először is fényes. Vonzza a tekintetet. A tűz figyelése egy nagyon ősi, mély késztetés az emberben, már az ősi kultúrákban is, majd később a nap és a tűzszertartásokban is megmaradt.
A tűz különleges minőséggel bír. Megtisztít és átalakít. A hő fertőtlenít, méregtelenít. A tűzben égő anyag (az emésztés tüze által is) új, gyakorta szubtilisebb, finomabb minőséget kap (pl. ételből energia, szénből hő). A tűzzel meleg és a fény jár, amely táplál, élteti az élőlényeket.
E mellett olyan aspektusa is van, hogy edz és erősebbé tesz (gondoljunk az acél megmunkálása). A lángja mindig fölfelé törekszik, (ha megfordítod az égő gyufát, akkor is) minden helyzetből az ég(i világ) felé törekszik.


Anyagi természetű, látod a szemeddel, de mégsem tudod megfogni. Valahogy ott hordozza magában a szellem, a láthatatlan világ magját. Mintha az anyag és a szellem határán táncolna. Emlékeztet bennünket. Emlékezteti a Lelkünket.
Ez mind-mind benne van a tudatalattinkban, amikor a lángot, a tűzet nézzük, de ha a puszta gyakorlatra koncentrálunk akkor is számos „előnye” van a gyertyának.
A gyertya lángja picit mozog, enyhén lobog. Maga a láng egy, de mégis számos részt tudunk felfedezni, elkülöníteni benne. Más a kanóc körüli színe, a láng közepe, és a láng teteje. Más a színe, más a mozgása. És akkor ott van még a láng körüli udvar.
Azaz miközben a relatíve sok inger, információ ér el hozzánk a lánggal kapcsolatban, amely „munkát ad” az érzékelő elmének, leköti őt, mégis egy pontban, a láng megfigyelésében tudunk maradni. A mi túlterhelt, ingerekkel telezsúfolt zakatoló, koncentrációhoz nem szokott elménknek könnyebb így, erre a picurkát változékony dologra odafigyelni, amely ráadásul ösztönösen vonzza a tekintetet.

Miért jó az egy pontra történő összpontosítás?

A gyakorlat a koncentrációs erő fejlesztésével a figyelmünket, a megfigyelőképességünket növelhetjük. Azaz megtanuljuk mélyégében és komplexitásában megfigyelni és megérteni akár a külső, akár a belső folyamatokat.


E mellett a trataka segít abban, hogy a szétforgácsolódó, széthúzó gondolataink, elméleteink, kétségeink helyett, a bennünk zajló gondolatfolyamatot egy mederbe, egy irányba tereljük. Ez megnöveli a hatékonyságunkat abban,hogy koncentráltabban legyünk képesek egy helyzet, egy probléma megoldására az által, hogy megtanulunk maximálisan arra figyelni, amit csinálunk.

A gyakorlat tehát tisztíja az elmét. Ez által nő a koncentráció bennünk, nő a tudatosságunk és a jelenlétünk is az adott pillanatban. Vagyis megszűnnek a múlt, a jövő képei, fokozatosan felolvad a környezet, a külvilág helyette az „itt és most”-ba húz a gyakorlat. És ez jó. Nagyon jó. J

2014. január 13., hétfő

Lehet, hogy ez egy kicsit Shantít:))

Írjam le, hogy a béke mantra megnyugtat?
Az elme csendjét hozza? Harmóniát ébreszt?
Írjam le, ahogy  kiterjed, ahogy zeng bennem?
Ahogy szép lassan minden porcikámban érzem a rezonanciát?
Ahogy a legelemibb kis alkotómat, sejtemet érzem ébredni és vibrálni?
Ahogy éled bennem a dallam?
Ahogy táncol bennem az élet?
Ahogy csendül a lelkemben a szépség?
Ahogy egyre inkább kiterjed, növekszik a hallható hangok tartománya?
Ahogy velük terjedek, utazok és olvadok én is a világmindenségbe?
Ahogy velem marad, bennem rezeg akkor is ha már kívül nem szól?

Nem! Nem írom le! Ne higgy nekem!

Adj 10 percet az életedből!
Tíz igazi percet!
Éld át, éld meg vagy felejts el ezt a buta bejegyzést, "ezo- izé" képzelgést!
:)

Ime:


Om shanti, shanti, shanti ommmmmmmmmmmmmmmmm.
Béke, béke, béke.

2014. január 8., szerda

„Miénk itt a tér!”


Facebook, youtube, twitter, okostelefonok és free wifi mindenhol. Kommunikálunk, csevegünk, csiripelünk, megosztunk, véleményt nyilvánítunk, kedvelünk, ismerünk. 

 De van-e a kimondott szavunknak súlya? Megtestesül-e az ige? Meghalljuk-e a saját belső hangunkat? Megmentheti-e az emberiséget az Ötödik elem (Bruce Willis-szel vagy nélküle)?:)

A hangért, a beszédért, a kommunikációért, az önkifejezésért és a belső világunk megmutatásáért a torokközpont, a visuddha csakra felelős. Eleme, az ötödik elem :), azaz a tér vagy éter, amely a legfinomabb természetű, de mégis anyagi. Belőle születik a sűrűsödés által a levegő, a tűz, a víz és a föld. Energiaközpontjainkon lentről fölfelé haladva az éter tehát az utolsó elem, a további, magasabb központokhoz már nem kapcsolható a megnyilvánult világot alkotó természeti elem. Ez a központ a felső hármassághoz tartozik bennünk, azaz kapu a szellemi világhoz.
A visuddha csakra totemállata az elefánt. Keretes szerkezetű ez a rendszer, hiszen az első és az utolsó anyaghoz köthető energiaközponthoz, azaz a legdurvább és a legfinomabb elemhez is ugyanaz az állat kapcsolódik. Mit tud ez az állat és miért ő kapcsolható e két szélsőséghez?
Míg a muladhara vagy gyökércsakrához egy szürke, ormányát lefelé lógató, adott esetben 7 ormánnyal is rendelkező, több tonnás állat kapcsolódik, addig a torokközponthoz egy fehér, felálló ormányú változat köthető.

Muladhara csakra


A fenti, szürke behemót a föld elemhez, a tömeghez, a legsűrűbb anyaghoz kapcsolódik, aki érzékszervein keresztül kapcsolódik a világhoz, szippantja magába a külvilág ingereit és a létfenntartásért felelős. Ilyen szempontból a szaglás, a legelemibb, a legösztönösebb szervünk, hiszen a szagok végtelenül meghatározóak akár az étkezés, akár a szexualitás során.


Visuddha csakra

A fehér viszont a tisztaság, a megtisztultság színe. A toroközpontot a Nagy Tisztaság központjaként is említik (visha = méreg, tisztátalanság shuddhi = tisztítás). Az ind mitológiában találtam egy érdekes történetet. A Dévák (félistenek) és a démonok állandó harcukat egy közös cél, a hallhatatlanság nektárjának (amrita) megszerzése okán felfüggesztették és a két kibékíthetetlen tábor összefogott. Elhatározták, hogy kiköpülik az óceán vizét és mélyről fölhozzák a kincset. Vászukit, a legnagyobb kígyót (világkígyót) kötélnek, a Mandara-hegyet pedig köpülőrúdnak használták. A köpülés során a nektár mellett óriási mennyiségű halálos méreg is felszínre tört, amely az egész emberiséget, az egész világmindenséget elpusztíthatta volna. Tanácstalanok voltak, így végül Shiva segítségét kérték. Ő felhajtotta a méregóceánt, de nem nyelte le, hanem a torkában tartva (a jóga erejével, ujjayi pranayamaval és jalandhara bhandaval) megtisztította a mérget, megmentve ezáltal a világot  pusztulástól.



De térjünk vissza az elefántokra. A felfelé mutató ormány teljesen más orientációra utal, mint a föld felé mutató ellentétpárja. A szellemmel, az égi világgal való kapcsolatra hívja fel a figyelmet. A torokközpont a határvonal a szellemi és az anyagi világ között. A hindu kultúrában az elefánt a bölcsesség, a gazdagság, a nyugodt erő, a türelem, az akadályok elhárításának szimbóluma.
Az ormány az elefánt esetében nemcsak a szaglás, hanem a trombitálás, azaz a hangképzés szerve is. A hangok, a beszéd segítségével tudjuk elmondani, hogy mi van bennünk, így osztjuk meg az érzéseinket, gondolatainkat. A belső világunk szavakon, gesztusokon túl mindenféle kreatív kifejezésformával (zene, ének, tánc, képzőművészet) is megmutatható. A torok csakra, tehát a közvetítő a külső és a belső világ között. Ehhez azonban ki kell tisztítanunk a hallásunkat a belső, finomabb hangokra is, majd végül a legbölcsebb belső mesterünk, a saját igaz Önvalónk hangjára is.
Így szinte nem is meglepő, torokcsakra szimbóluma a 16 szirmú lótuszvirág, amely szanszkrit ábécé tizenhat magánhangzójára utal. A hangzók pedig az éteren keresztül terjednek, amely a halláson keresztül fogható fel (A hallás a visuddha csakra érzékszervi funkciója). Teljesen összeállt az analógiai láncolat.


A kommunikáció korát éljük és ez kiemelten fontos szerepet kap az életünben. Különösen érzékenyek és kiélezettek lettünk a hitelességre és őszinteségre. Hangsúlyokra, gesztusokra, tekintetre, hangszínre, kisugárzásra. A tartalom és a forma egysége, azaz a ki, mit, mikor, hol és hogyan. 

Azt hiszem, sokan vagyunk, akik úgy hisszük, hogy a világot a ritmus, a hang, a dal, a kommunikáció, az Ötödik elem szebbé, jobbá teheti (és akár még meg is mentheti).:)




A szavainkkal szárnyakat adhatunk másoknak, de pusztíthatunk is velük. A bölcsesség az, ha képesek vagyunk megtisztítani a szavainkat a mérgektől, ha képesek vagyunk meghallani magasabb dimenziók finom hangját, ha egységbe kerülünk és a világmindenség ritmusával együtt rezonálunk.