Ezzel a bejegyzéssel személyes tapasztalataim megosztásával
és néhány gyakorlati jó tanáccsal szeretnék segíteni a kezdő koncentrálni
vágyóknak.
Technikai feltételek:
- Bizonyos leírások hangsúlyozzák a megfelelő gyertya szerepét az égési képességek, a láng és annak mozgása miatt. Vannak iskolák, akik szerint a teamécses nem lehet jó, csak a hosszúszárú, klasszikus gyertya, mert az szépen ég és nem ugrál a lángja.
- Egyesek szemmagasságban, mások ez alatt, még mások mellmagasságra teszik az optimális magasságot, ahová a gyertyát helyezni kell. Logikusan megindokolva az általuk ajánlott magasság szükségszerűségét.
Személyes véleményem, hogy mindezek olyan technikai
részletek, amelyek elviszik a figyelmünket a célról és szem elől tévesztik a
lényeget. Persze fontos az optimális gyertyamagasság. Hiszen ha túl lent, vagy
túl fent van a megfigyelés tárgya, akkor megtörik a nyak, amely megakadályozza,
hogy a gerincben a megfelelő energiaáramlás létrejöjjön, arról nem is beszélve,
hogy az esetleges fájdalom eltérít attól, hogy a gyakorlatra figyeljünk. Az is
igaz, hogy ahogyan az ászának szemfókuszában (drishtik) van jelentősége annak,
hogy felfelé lefelé vagy középre nézek, hiszen ebből kifolyólag más-más
finomhatást könyvelhetek el. De kezdő szinten még sokkal –sokkal nagyobb összpontosítást
követel az, hogy a fókuszt egyáltalán meg tudjam tartani azon, amin szeretném.
És ez a gyakorlat lényege. Tehát a magasság megválasztásánál nem a centiméter,
hanem a gerinc és vele a nyak egyenes helyzete legyen a fő szempont, amely
kényelmes és fenntartható számunkra.
Abban is van igazság, hogy ha a gyertya lángja idegesítően ugrál, vagy mint egy stroboszkóp vibrál, az nem feltétlenül segíti az elmélyülést. Ezt nyilván észre kell vennünk és változtatni kell. De a”csak ez és semmi más nem jó” szemlélet számomra technokratává teszi a gyakorlást, miközben ezek eszközök, amelyek előre visznek, segítenek egy folyamatban, de nem a tökéletes technikai kivitelezés a végcél.
Abban is van igazság, hogy ha a gyertya lángja idegesítően ugrál, vagy mint egy stroboszkóp vibrál, az nem feltétlenül segíti az elmélyülést. Ezt nyilván észre kell vennünk és változtatni kell. De a”csak ez és semmi más nem jó” szemlélet számomra technokratává teszi a gyakorlást, miközben ezek eszközök, amelyek előre visznek, segítenek egy folyamatban, de nem a tökéletes technikai kivitelezés a végcél.
A fentieknél előbbvalónak tartom tehát azt, hogy megfelelően
üljünk le. Egyenes gerinccel, stabil és kényelmes ülésben. Ez az alap. Ha kell
használjunk széket a hátunk megtámasztására, vagy magasítást az üléshez. Ne a
hátunk fájdalma vagy a lábunk zsibbadása nyerjen és vigyen el minden figyelmi
energiát tőlünk. Kísérletezzünk, fészkelődjünk, kérjünk segítséget, ha kell a
helyes tartás kivitelezéséhez, de találjuk meg a számunkra megfelelő meditációs
pózt.
Mentális feltételek:
’A trataka tisztítja a szemet és erősíti a szem izmokat’
számol be a szakirodalom. És ez elvitathatatlan hiszen az által, hogy
elhatározod, hogy nem hunyod be a szemed, szinte ösztönös reflexként ébred
benned, hogy pislants. Ekkor jön a közdelem, az akaraterő és az irányítás
hatalma: Azért is megcsinálom. Én vagyok az Úr(nő) a házban! J.
Először csak pici tűszúrást érzel a szemedben. De ellenállsz. Aztán ez egyre
erősödik, már a késszúrásnál, mit szúrásnál, hasogatásnál tartasz. Kész. Úgy
érzed teljesen kiszárad a szemed. Ekkor a fájdalomtól megindulnak a könnyeid. Megváltás.
(Tisztul a szem! Juhé!- gondolod). De a könny nem jelent igazi megoldást. Ugyan
a szemed nem érzed már száraznak (és az orrod semJ), de a szemhéjadra
ólomsúlyok nehezednek és mindenképpen be akarnak csukódni. Iszonyatos erővel
küzdesz a pislantás ellen. Félig lezáródik a szemed, de te belül harcolsz és
meggyőzöd magad arról, hogy nem hunytad le teljesen! A gyertyából hol kettőt,
hol négyet, hol egyet sem látsz. Belül könyörögsz az idő urának, hogy ne
feledkezzen el a másodpercekről sem, nehogy csak az órák és a napok múlására
figyeljen. Végül eljön az idő, lehunyhatod a szemed. Eltelt a meghatározott 30 számolás. De már ez sem az igazi. Fáj és ég így is. Azon töprengsz, hogy most akkor inkább nyisd vagy ne nyisd ki.
Egy szó, mint száz én azt gondolom, hogy ez a trataka az,
amiben a szemed tisztult, a szemizmok erősödtek, de a kísérlet koncentrációs
értéke gyakorlatilag nem értékelhető.
Ezzel nem az erőfeszítés vagy az akaraterő szerepét akarom
lebecsmérelni, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz, hogy haladjunk a céljaink felé
a nehézségek és a kudarcok ellenére is. Másról van szól. Arra jöttem rá, hogy
az elme az más féle „igát” (jógát) kíván. Tanulmányaimból mélyről felsejlett
bennem egy régi lecke az ösztön, a reflex és a tudatosság témaköréből. A
pislogás egy tipikus példa a reflexre. Valami belemegy a szemedbe, egy kis
porszem vagy egy bogár, azonnal, reflexből reagálsz és lehunyod a szemed. Ez
talán még asz ösztönnél is mélyebben kódolt bennünk, a tudatossági tartományon (legalábbis számunkra) eléggé kívül esik. Ha belegondolok abba, hogy az elme által kontrolálható
hétköznapi dolgainkat sem vagyunk képesek uralni, az ösztöneinket meg még
kevésbé, akkor a reflexek már a lehetetlen kategóriába kerülnek. És én mire
tettem kísérletet ebben a gyakorlatban? Hogy a legelemibb reflexet uraljam?
Persze mondanom sem kell így ebben a formában kudarcra ítéltettem. Azért még jó
néhányszor kipróbáltam a dolgot, hogy hátha megszokja a szem, hátha átbillenek
egy küszöbön és akkor jön a feloldozás. De nem ment. Beláttam, hogy az elmém
nem kényszeríthető. Hogy erőszakkal, akaraterővel nem megyek semmire. Őt más
fából faragták. Be kellett látom, hogy hiába az elhatározás, az akaraterő,
amelyek a fő segítőim az életben, itt hiába valóak. Taktikát változtattam. A
mentális fókuszt a „Ne pislogj”-ról, a „Figylej!”-re változtattam. Figyeltem a
láng mozgását, figyeltem a színek változását, figyeltem a körvonalakat, az
átmeneteket. Egyre inkább lenyűgözött, ahogy kiélesedtek a kontúrok, ahogy
egyre több színt, egyre mélyebben láttam. A légzésem szépen, erőlködés nélkül
lelassult. Teljesen természetesen egyre kevesebbet pislogtam. Majd
észrevétlenül egyszer csak megállt az idő, megszűnt a tér és én nem pislogtam.
Megszelídült az elmém.
Rájöttem, hogy pusztán szigorral csak ellenállást váltok ki
belőle. Kell a fegyelem, mert szereti a könnyebb utat, de nem szabad elfeledkezni
a lépcsőkről és a fokozatokról. Nagyon fontos a fokozatos, mentális
felkészülés, hogy az befogadó állapotba hozzam az elmém, mert tapasztalatom szerint
ez vezet a gyakorlat igazi célja felé.
Végezetül néhány praktikus tanács az egyes doshákhoz kapcsolódva
(bár ne feledjük, mindháromból van mindannyiunkban J):
Vatának:
- Lehet, hogy kezdetben az idegrendszer számára nehéz lesz ez a gyakorlat. Amikor kimenekülnél a gyakorlatból alkalmazd a saját személyes mantrádat vagy a SO-HAM mantrát. Zengesd magadban a be- és a kilégzés ütemét követve. A pánik érzése helyett „kapaszkodj” az elméddel a mantrába.
- A gyakorlat segít majd lecsendesedni és megnyugodni. Segít a pihenésben és az esetleges alvászavarok elmulasztásában.
Kaphának:
- Nagyon fontos, hogy találj magadnak motivációt, hogy miért szeretnéd elkezdeni és végezni a gyakorlatot és erre emlékeztesd magad újra és újra. Fontos hogy ez valóban ösztönző legyen, találd meg azt az érvet, ami belülről, mélyről szól hozzád!
- A tűz elem ébresztése kifejezetten fontos a számodra.
Pittáknak:
- A trataka tipikusan pita kiegyensúlyozó gyakorlat. A koncentrációs gyakorlat kihívása vonzó és izgalmas is lesz számodra, miközben segít lecsendesülni és befelé figyelni.
- Fontos! Ismerd meg az elme természetét! Ne igázd le, hanem taníts az együttműködésre!
Most már csak egy dolog maradt hátra: „Gyakorolj, gyakorolj,
gyakorolj!”J