2013. december 20., péntek

Rétegesek vagyunk

A test-lélek-szellem, a samkya rendszerben a fizikai, asztrális, kauzális test hármassága (valamint az Jivatman/Rashi Purusa) már az emberiség ősmotívumaiban is megnyilvánul. Megtalálható a háromágú (háromlábú) örvényben vagy forgásszimbólumokban is. A csigavonallal szemben, amely befelé vezet a központba (így egyben az út szimbóluma), az örvény a középpont körüli mozgás, azaz örök ismétlődés és körforgás jelképe. Az újjászületés, a létezés, a halál egymásutánja. Samsara. A múlandó állandó változása a mozdulatlan középpont körül.   

Kelta forgásszimbólumok és egy háromágú örvény
A reneszánsz kor kiemelkedő polihisztora Leonardo da Vinci többek között a tökéletes embert és tökéletes ábrázolását is kereste (antropometria). A művész, mérnök, tudós, feltaláló az emberi test arányainak ábrázolásában az aranymetszés szabályait követette (Vitruvius tanulmány). Azaz természet tökéletes harmóniáját. 

Leonardo pentagramja, a Vitruvius tanulmány

A mindenki által jól ismert ábrán két geometriai forma is látható. A kitárt karú és lábú férfi a négyzet és a kör formájába egyaránt befoglalható. Ők a"Homo ad quadratum" és a "homo ad circulum". A „kockafej” és a "kikerekedett" :-). Ez persze vicc, de van mégis némi alapja. A négyzet ugyanis az anyag, a föld, a látható, megnyilvánult világ ( az építészetben ez a piramis vagy a templom ALAPja), míg a kör az istenség, a mindenség, a teljesség formája, amely önmagából indul ki és oda tér vissza. A két geometriai alak középpontja az ember köldökében találkozik. A köldökzsinór, amely összeköti az anyát és a gyermekét, az Istent és a teremtményét (az Embert) valamint az égi és a földi világot. 
 Az ember tehát kettős természetű: szellemi és agyagi, isteni és emberi. Leonardo ábrája az embert, mint mikrokozmoszt és benne ezt a különleges kapcsolatot is bemutatja.Weöres Sándor ezt így írja le: 

„Alattad a Föld, fölötted az Ég, benned a létra.”

Vannak képek, alkotások, rímek, dallamok, rezgések, amelyek mélyen belül, nem feltétlenül a tudatos és talán legkevésbé sem a racionális szinten, de éppen erre a kapcsolatra ébresztenek, emlékeztetnek bennünket. Nekem ilyen Jeszekszky István zenéje, aki a három világot idézi meg a Gayatri mantrával. Hallgassátok szeretettel:



A sok-sok komolyság után pedig, az ember mélységét Shrek, az ogre, pszichológiai és filozófiai okfejtésében a következőképpen fogalmazza meg :-):

"Shrek: Csak hogy tudd! Az ogrékban sokkal több van ám, mint hiszik.
Szamár: Például?
Shrek: Például. Az ogrék olyanok, mint a hagyma.
Szamár: Büdösek?
Shrek: Nem.
Szamár: Megríkatnak.
Shrek: Nem!
Szamár: Á, ha a napon hagyod őket, bebarnulnak, és fehér szőrük lesz.
Shrek: Nem, a rétegek! A hagyma több rétegű. Az ogre több rétegű, ahogy a hagyma. Érted már? Érted már, több rétegűek vagyunk.
Szamár: Á, több rétegűek. A hagymát nem mindenki szereti. Torta! Azt mindenki szereti, az is réteges.
Shrek: Nem érdekel, mit szeret mindenki! Az ogre nem olyan, mint a torta.
Szamár: Tudod, mit szeretnek még. A párfét. Találkoztál olyannal, akinek azt mondtad: Együnk egy kis párfét, és azt mondta: Nem, utálom a párfét. A párfé isteni.
Shrek: Nem! Te együgyű bosszantó kis igavonó barom. Az ogre, mint a hagyma, itt a vége. Viszlát."


4 megjegyzés:

  1. Adri! A Shrek iszonyú jó példa lett, imádom, a kedvenc részem a fenn idézett... a gyerekek is imádják.
    :))

    VálaszTörlés
  2. Szenzációs lett Audri! Kezdünk annyira egymásra hangolódni, hogy behoztad a kedvenc Weöres Sándor idézetemet, a Jeszenkszky-t, akinek a zenéjétől kész vagyok és újdonságnak itt a Shrek bölcsessége:)

    VálaszTörlés
  3. Annyira sokszínű! Tényleg szembe jön az igzság, csak nyitott szemmel kell járni! Gratulálok! :) Karika

    VálaszTörlés